Gemenc

2006. február

 

 

Pörböly, fél tíz magasságában. Gyülekezik a hajtányos és a vonatos csapat. Szerencsére ismét bebizonyosodott, hogy a met.hu előrejelzéseinek annyi az esélye, mint a piros huszonegyesnek a kaszinóban. Bizony süt a nap, már-már tavaszi a hangulat, így általános jókedv vesz erőt mindenkin. Egy különvonat készül Malomtelelőig, ezt szándékozunk követni.

Uhi mester esőre készült, büszkén feszít vadonatúj, csapóesők és szelletek ellen védett tetője alatt. Nem szívesen írok ilyet, de egész pofás lett a cucc ;-) Mindenképpen fontos körülmény, hogy Uhi maga hegesztette új trafójával. Arról nincs kép, ahogy Szilis reggel a szálláson épp átkötözi Uhi megégett valamint átfúrt és egyéb módon megsérült testrészeit…

Malomtelelő után kielőzzük a vonatot, innen már miénk a világ. Az egyik hosszú egyenesben különös érzés fogott el, ültünk a civilizációtól messze zötyögő hajtányon, mellettünk suhantak el az erdők-rétek, kezünkben sör (alkoholmentes persze) és Szilissel szinte egyszerre éreztünk rá a pillanat tökéletességére. Nem ragozom, mert még egyesek könnyekre fakadnának, de nagyon ott volt az egész…

Szomfova környékén új ágyazat került a sínek alá. Uhival épp a deltajárás (ősi gemenci népszokás) után térünk vissza a vonalra.

Dunapart. Itt igazságosan elosztottuk két társunk csokiskekszét egymás között. Kekszezés közben megvitattuk, hogy a túlparton feltehetőleg zátonyra futott, bömbölő motorú uszálymonstrumra milyen jövő várhat.

Csónakház (vagy mi a fene ez) feltételes mh. Itt összekapcsoltuk a hajtányokat, és Tóth Gábor Tatran motoros gépére bíztuk magunkat. Ez az első útátjáróig nagyon kellemes volt, ott viszont a felolvadt híg sár alaposan beterített mindenkit.

Bárányfok. A sarazás megvitatása, egymás kárán jót derülés…

Mivel még fiatal az idő, úgy döntöttünk, hogy teszünk egy dunaparti betétjáratot, így visszafelé már sötétben mehetünk, ami Gemencen kihagyhatatlan. Az uszály elment. (vagy elsüllyedt) Az általános hangulat leolvasható az arcokról ;-)

Végül a naplementével indultunk vissza. Útközben egy helyen olyan közel jöttek a vadmalacok, hogy megálltunk barátkozni. Semmi félelmet nem mutattak (mi is igyekeztünk így tenni), a hajtánytól szinte karnyújtásnyira röfögtek ránk. Pörbölyre már teljes sötétben futottunk be. Az idővel baromi szerencsénk volt, ráadásul a hajtányok is zokszó nélkül teljesítették a 84 km-es távot.

 

 Vissza