A lébényi és öttevényi GV emlékei

 

Egyszer –de rég volt már- jártam erre, akkor az öttevényi vonal hídját és egy mozdonyszínt megtaláltam, most a lébényi vonal feltételezett hídja volt a fő célpont. Sajnos csak egy délutánt tudtam a keresésre szánni, de így is megérte. A leírásban nagyrész eme két térképre fogok hivatkozni:

 

Lébény – Hédervár

Öttevény - Dunaszentpál

A lébényi MÁV állomás mögött kezdtem, itt több mint 40 éve nincs már kisvasút, és bizony ma már a nyomai sem felfedezhetők. Nagyon nem állok neki kutakodni, hiszen a híd érdekel elsősorban.

A telepet elhagyva a nyomvonal derékszögben jobbra kanyarodik, és a régi, ma már alig használt országút mellett vezet. Ezen a hídon a közút és a kisvasút is jól megfért. Továbbhaladva átkelünk a főúton és Sarolta puszta felé haladunk.

Sarolta puszta helyét manapság egy facsoport jelzi, ami épp a hátunk mögé esik. A kisvasút itt balra kanyarodott, előttünk a régi nyomvonal. Visszamentem a főútra, melyről a Lickópusztát jelző táblánál fordultam le.

A bekötőúton már látszott, hogy ritkán jár erre valami, kíváncsian vártam, mi maradt az egykori Petőfi Tsz-ből, ahol egykor bizony még szeszgyár is üzemelt. A műút végén kereszteztem ismét a nyomvonalat, itt a vágánytengelyben állva, az egykori puszta felé nézünk.

Sóder… gondoltam igen, jó irányban haladok, csak később derült ki számomra, hogy itt szinte mindent sóder borít.

Egy elhagyott ház. Körben romok, betontömbökből kiálló, eldeformálódott vasdarabok, egy háromlábú sámli, üvegcserép, lyukas vasvödör. Jó nagy területen láthatók az egykori élet nyomai. Valahogy vonzanak az ilyen helyek, szeretek turkálni a romok között, de most nincs sok idő, próbálok a nyomvonalra bukkanni.

A magtár még egyben van, a délutáni melegben megáll bent a levegő. Innen csak találomra indulok tovább, az út alig járható, majd egy kiterjedt pocsolya előtt leállítom az autót. A térkép szerint a híd bő fél km-nyire lehet, így gyalog próbálok lejutni a vízpartra. Ha áll még a híd, innen talán már látszik.

A vízpart magánya hangulatos, bár minden csíp és szúr, végül sikerül egy helyen a nyílt vízre kijutni.

 És igen, a híd megvan. A pocsolyánál kicsit hezitálok, aztán a győz a lelkesedés, placcs, semmi gond, átjutottunk.

Erdei vasút…

A híd előtt szépen kivehető, ahogy elkezd emelkedni a pálya. Itt az út nem az egykori nyomvonalon vezet.

Kevés helyen lehet pontosan beazonosítani az egykori vágányok helyét, de itt minden klappol, enyhe balos ívvel fordulunk a hídra. Bár körültekintő voltam, de szelvénykarót, területjelző követ sehol nem találtam.

Aki nem tudja, hogy mi célt szolgált a híd, bizonyára töpreng, mit keres itt az erdő mélyén. Impozáns szerkezet, körbemászkálom, de felirat csak a korláton van: itt járt Jocó.

Talán ide készült, talán valahonnan bontották, ezt bizonyára Jocó sem tudta, két pillér, komoly ellenfalak, meg ilyen kis kiálló izék, ha jönne a vonat.

Csend van, az eddigi sietségnek vége, jó itt lenni egyedül.

Eur-komfort stég, dicső horgászatok helye lehetett.

Itt-ott már átlátni a pallókon, de a nyomok szerint más is átment, én meg jó úszó vagyok, és az autó sem az enyém J

A híd túloldalán ismét hosszan vezet le a töltés. Ezt az ártéri átereszt a térkép is jelzi.

Az erdőt elhagyva két derékszögű kanyar után érünk ki a hédervári műút mellé. Visszanézve az út jobboldalán vezetett a vasút. Igazi nyári délután van, a hőmérő 30'C fokot mutat. A levegő remeg a vetés felett, a hédervári kastély tornya már látszik innen.

Hédervár határában a térkép leágazást jelöl. Kihalt major, lakatosműhely, rozsdás hordók, autóroncsok. Porta, áll a táblán, bevillan a békávés múlt, a telepünk portása, aki a dolgozók táskájába mindig belekukantott, és udvarolt az irodista hölgyeknek. A kerítésen lyuk, bebújhatnék, de többen is figyelik, mit csinál az idegen, összebeszélnek, majd ketten elindulnak felém. Tőlük tudom meg, hogy ide bevezetett a vasút, de ők is csak hallomásból mondják, negyven év nagy idő…

A hédervári kastély tornyát közelről is megnézem. Igaz a vasúthoz semmi köze, azért érdemes körbejárni. És a falu is barátságos, minden olyan kis rendezett, sok biciklis, vidám emberek. Mivel már nem sietek, egy alkeszmentes, de hideg sörrel indulok falunézésre.

 Bronz krumplibogár a parkban… Magyarországon itt jelent meg először ez a kártevő. Valaki bosszúból le is törte az egyik lábát. A térkép szerint a park szélénél értek véget a vágányok.

 A templomkertben egy 700 évesnek mondott kocsányos tölgy. Egyetlen ága maradt mára.

 Hédervártól 10 perc kocsival Gyulamajor, ahová az Öttevényi GV is bevezetett. A mozdonyszín megvan. Az egykori bejárás emléke, hogy a sínek is megvannak belül.

 Be ugyan nem jutok, de legalább ennyi látszik.

A vasút innen nyílegyenesen vezet Bolgánytanyára. Sertéstelep volt, ma is az. Öttevény felől itt háromfelé ágazott a vasút. Ebből ugyan a térképünk csak két ágat jelöl, de a régiek jelzik a Dunaszenpáli vonalat is. Itt épp Dunaszeg felé nézünk, balra az előbb látott Gyulamajor, jobbra Öttevény és a híd. Hátunk mögött kavicsbányák, az őr szerint az egyik mélyén egy csille lapul, ha kicsi a víz, kilátszik. Csábító, de Győrladmér felé indulok, a vasút az árvízvédelmi töltésen haladt a falu határáig.

Győrladmérnál látszik, ahogy szépen leereszkedik a nyomvonal, és a falu felé fordul. A térkép alapján jól követhető, ahogy az utcákon kanyarog. A képen a sportpálya előtt állunk a nyomvonalon. Innen idő hiányában nem mentem tovább, irány a bolgányi híd.

Aszfaltút, autók jönnek-mennek…

A pillérek hasonlóak a lébényihez, de merőben más szerkezet.

Alulnézetből… Innen Öttevényig semmi nyomát nem találtam a vasútnak, igaz, már nem álltam meg, csak a kocsiból figyeltem, ami ritkán vezet eredményre. A főút keresztezése előtti , térkép által jelzett kis flikk-flakk ma is kivehető.

Az állomás mellé ezen az úton érkeztek a szerelvények.

Ez a MÁV felé néző homlokzat, a keskeny vágányok az épület mögött vezettek a rakodóhoz, melynek ennyi év után szintén nyoma sincs.

Ennyit láttam 2007. Május 13-án.

  Vissza