A falu szélén a temetővel átellenben volt a megálló. A kamera állványon, én az autónak támaszkodva vártam a vonatot, ami messze járt még. A faluból egy öregember jött arra, köszöntünk egymásnak, aztán eltelt egy kis idő, mire a kezemben lévő sörösüvegre mutatva megkérdezte, megkínálom-e. Víz, mondtam, mint ahogy az is volt, aztán egy kicsit a földre löttyintettem belőle, bizonyítva: nem habzik. Azt hiszem furcsákat gondolhatott a messziről jött emberről, aki sörösüvegből issza a vizet. Nem szólt semmit, lassan ő is a kocsinak dőlt, együtt vártuk a vonatot. Különös volt, nem szóltunk egy szót sem. A faluban valaki kalapált, messzebb egy traktor küszködött az ázott szántásban. Úgy éreztem jó volna beszélgetni ezzel az emberrel, de a csend is jó volt. Az imbolygó motorkocsi feltűnt a kanyarban, bekapcsoltam a kamerát. Az öregember kezét a fejéhez emelte, elköszönt, és elballagott a falu felé. A vonat megállt, nem szállt le utas, majd ment tovább. A vasútvonal immár feladatát betöltötte, mára értelmét vesztette. A százéves síneken többé nem jön semmi.

 

 

 Búcsú a 62-estől - a vonal végnapjai - Mpeg1 videó, 25 perc - 250 Mb

 

 Vörös tárcsák között - hajtánnyal a bezárt vonalon - Mpeg1 videó, 9 perc - 95 Mb

 Végig a vonalon - vágatlan felvétel a hajtányvezető szemszögéből - Mpeg1 videó, 50 perc - 500 Mb

 

 Egy kapcsolódó felszólalás a parlamentben 1999-ben

 Egy érdekes kezdeményezés

 

 Vissza